A római liba Olaszországból származó hazai fajta. A legrégebbi libafajták közé tartoznak, és több mint 2000 éve léteznek. Valaha Juno római istennő szentnek tartották őket.
Ezeket a madarakat a fejükön lévő tollcsomó miatt megkülönböztetheted másoktól. Ezek a madarak nagyon alkalmazkodóképesek, és sokféle célra felhasználhatók. Észak-Amerikában népszerűen használják kiállítási fajtaként egyedi bojtos fejük miatt. Európában elsősorban a húshoz használják.
Címerük a fajta nem kötelező része Európában és Ausztráliában, míg a legtöbb észak-amerikai helyen kötelező.
Gyors tények a római libáról
| Fajtanév: | római liba |
| Származási hely: | Olaszország |
| Használat: | Hús, tojás, „őrkutya” |
| Férfi méret: | 10-12 font |
| Női méret: | 10-12 font |
| Szín: | Fehér |
| Élettartam: | 25 éves korig |
| Klíma tolerancia: | Jó |
| Gondoskodási szint: | Alacsony |
| Gyártás: | 25-35 tojás évente |
Roman Goose Origins
Ez a fajta ősi, a Római Birodalom idejére nyúlik vissza. Nem tudjuk pontosan, mikor jöttek létre. Valószínűleg lassú előrehaladás volt sok száz éven keresztül.
Úgy gondolják, hogy ezt a libafajtát legalább 2000 évvel ezelőtt találták Olaszországban. A rómaiak ezt a libát szentnek tartották Junónak, egyik jelentős istenségüknek.
Egy legenda övezi ezt a libát és a római világban betöltött szerepét. I. e. 365-ben egy liba figyelmeztette a rómaiakat a gallok érkezésére, akik az éjszaka folyamán próbálták megszállni a várost. A libák rikácsolása miatt a rómaiak meg tudták védeni a várost.
Az ókori Rómában ezeket a libákat húshoz és tojáshoz is használták. Sok helyen ma is használják erre a célra. Ez az egyik „alapértelmezett” libafajta Európában.
Római liba jellemzői
Ezek a libák a fejük tetején lévő tollcsomókról ismertek. Ez a tulajdonság különbözteti meg őket más madaraktól, és ez az egyik oka annak, hogy az Egyesült Államokban díszítőként használják őket.
A tincs mérete azonban változó. Európában és Ausztráliában talán egyáltalán nem olyan nagy. Ezeken a területeken „választhatónak” számít.
Amerikában azonban ezeket a libákat úgy tenyésztették ki, hogy hatalmas csomókat mutassanak ki. Észak-Amerikában főként díszmadarakként használják őket, ezért fürtjük elengedhetetlen.
Ezeknek a libáknak tiszta fehérnek kell lenniük. Néhány törzsnek azonban van szürke vagy barna tollazata. Ezek a színeltérések gyakrabban fordulnak elő olyan helyeken, ahol ezeket a madarakat húsuk vagy tojásuk készítésére használják, nem díszmadárként.
Lábuk és csőrük rózsaszínes, szemük kék.
Ezek a madarak finom csontozatúak és kerekdedek. Emiatt nagy mennyiségű húst termelnek, és jó hasított testük van. Farkuk viszonylag rövid, de szárnyfesztávolsága hosszú. Nyakuk nem olyan ívelt, mint néhány más fajtánál; ehelyett sokkal haszonelvűbb megjelenésű.
Ezek a madarak Európában, Ausztráliában és Észak-Amerikában mind különbözőek, mivel egymástól elkülönülten fejlődtek ki. Azonban továbbra is ugyanannak a fajnak a részei.
A római libák Európában a legváltozatosabbak, mert náluk van a legjelentősebb génállomány.
Használat
Az, hogy mire használják a római libákat, elsősorban a helyüktől függ.
Európában ezeket a libákat mindig is gyakorlati célokra használták: tojást és húst. Köztes tojásrétegeknek tekinthetők. Nem a legjobbak, de elég tojást raknak ahhoz, hogy hasznosak legyenek. Ha ezt kombinálják kicsi, de húsos tetemükkel, akkor a legkikerekedettebb fajták közé tartoznak.
Észak-Amerikában azonban a népszerűbb és elterjedtebb fajták passzolnak ehhez a szerephez, így ezeket a bojtos római madarakat általában csak díszítő célokra használják. Ezért ennek a fajnak Észak-Amerikában kiemelkedőbb a tincse, mint a világ más részein.
Külnézet és fajták
A legszembetűnőbb külsejű különbség e libafajta és más lúdfajták között a bojtáruk. Ennek a tulajdonságnak a hangsúlyossága helyenként változik. Európában jellemzően nem törődnek a tincs jelenlétével, így egyes madaraknak egyáltalán nem is lehet. Észak-Amerikában azonban ezek a madarak főként dísznövények, ezért csomójuk gyakran nagy és meglehetősen kiemelkedő.
Tollaik általában teljesen fehérek. Vannak azonban kisebb színbeli eltérések Európában és Ausztráliában. Ezeken a területeken előfordulhatnak szürkés tollú madarak. Ez elsősorban azért van így, mert gyakorlati célokra használják, nem kozmetikai okokból, mint Amerikában.
Ebben a fajtában a földrajzi elhelyezkedésből adódó különbségeken kívül nincs más fajtája. Ezeknek azonban nincs különböző neve, és nem tekinthetők valódi fajtáknak.
Népesség és eloszlás
Európa-szerte többnyire kis méretű madárpopulációk találhatók, de leggyakrabban Olaszországban fordulnak elő, ahonnan származtak.
Ez a fajta nem olyan gyakori, mint egykor. Más fajták sok területen kiszorították őket a gyakorlati felhasználásukból.
Ezért örökség fajtának számítanak. Folyamatban vannak bizonyos védelmi erőfeszítések, bár ez a fajta közel sem olyan veszélyeztetett, mint néhány más fajta. Ennek ellenére az Állattenyésztési Konzervatórium „kritikusnak” tartja őket.
A római libák alkalmasak kisüzemi gazdálkodásra?
Ezek a madarak nagyszerűek lehetnek kisüzemi gazdálkodásban, ha megtalálja őket. Húshoz és tojáshoz egyaránt használják őket, így jó választás, ha csak egy fajtát szeretnél nevelni. Viszonylag gyorsan nőnek, és nem igényelnek nagy gondozást, így kis gazdaságokban is könnyen kezelhetők.
Működhetnek „éber libaként” is. Tisztában vannak a környezetükkel, és elég hangosak tudnak lenni. Ha valami baj van, értesítik.
Nyugodtak és gyengédek, így nem kergetik a kisebb állatokat, mint más libák. Egyes gúnárok azonban agresszívek lehetnek, különösen nőstények közelében.
Kis mérete ellenére ez a fajta kövérkés pörkölő madarat hoz. Évente körülbelül 25-35 tojást kapsz nőstényenként.
Ha Amerikában tartózkodik, legyen óvatos a madarak kiválasztásánál. A kisebb génállomány miatt ezek a madarak időnként egészségtelenek. Ügyeljen arra, hogy olyan madarakat válasszon, amelyek nem deformáltak és mentesek a genetikai hibáktól. Gondoskodni kell arról, hogy állománya genetikailag változatos legyen az új madarak rendszeres betelepítésével.
