A Shiba Inu a legkisebb Japán hat őshonos kutyája közül. Kompakt, izmos testükről és görbült farkukról ismerheti fel őket. Vastag kabátjuk, háromszög alakú fülük és kifejező arcuk van. Néhány ember számára a rókára vagy akár a kitömött játékokra hasonlítanak.
Ezek az imádnivaló kutyák legfeljebb 20 fontot nyomnak. Kicsik, de hatalmasak. Sportosak és gyorsak, szinte erőfeszítés nélkül mozognak. Néhányan kíváncsiak lehetnek arra, hogy ezt a kutyát eredetileg mire tenyésztették. Ebben a cikkben áttekintjük a Shiba Inu történetét és azt, hogy mire használják ma őket.
A Shiba Inu eredete
A Shiba Inu-kat eredetileg kisvadakra tenyésztették ki és vadászták. Néha vaddisznó vadászatára használták őket. A Shiba fordítása japánul „kefefa”. „A kis bozótkutyának” nevezik őket, valószínűleg piros színük miatt, amely a szárított kefefára emlékeztet. Elég kicsik ahhoz, hogy kiöblítsék a madarakat és más vadakat a bokrokról. Emellett remekül vadásznak nyulakra, rókákra és vadpulykákra.
Az olyan bizonyítékok, mint a primitív rajzok, arra utalnak, hogy a Shiba Inu japán családok tulajdonában volt már ie 300-ban. A kutyák változatlanok maradtak évezredeken át egészen 1854-ig.
Japán elzárkózott a világ többi részétől, de egy amerikai haditengerészeti tiszt érkezett Japánba, és arra kényszerítette a szigetországot, hogy újra csatlakozzon a globális gazdasághoz. Ezután új kutyafajtákat exportáltak Japánba, amelyeket az eredeti Shiba Inu-val tenyésztettek.
A Kamakura Sógunátus (1190–1603) idején a szamurájok a Shiba Inust használták vadászatra, és a Shiba szót a dialektusukban használták a „kicsi” jelentésére.
A második világháború előtt háromféle Shiba Inus létezett. Mindezek a fajták hozzájárultak a mai Shiba Inu kialakulásához.
A második világháború előtt
A Shiba Inus nehéz időszakon ment át 1912 és 1926 között. Miután a nyugati fajtákat behozták Japánba, a fajták és a Shiba Inus keresztezése azt eredményezte, hogy szinte nem maradt fajtatiszta Shiba Inus.
A fajta megőrzése érdekében 1928-ban megalapították a Nihon Ken Hozonkai nevű szervezetet. A Japán Kutya Megőrző Egyesülete néven is ismert szervezet vezetett oda, hogy a kormány 1936-ban japán nemzeti emlékművé tette a Shiba Inut.
Mindennek ellenére a Shiba Inus a második világháború után majdnem kih alt.
A második világháború után
A háború majdnem kiirtotta az összes Shiba Inust. Bombázások és szarvasmarha-kitörés veszélyeztette a fajta létét. Japán a második világháború után kemény gazdasági hanyatláson ment keresztül, és a kutyatartás volt az egyik első lépés, mivel a kutyatartást pazarlónak tekintették. Sok megmaradt Shiba Inust, akik túlélték a háborút és a szarvasmarha-járványt, összeszedték és megöltek. A bundájukat katonai ruházathoz használták, a húsukat pedig élelmiszerhez.
Utolsó vérvonalak
A Shiba Inus három túlélő vérvonala Japánban a Shinshu Shiba, a Mino Shiba és a San’in Shiba volt. Az összes mai Shiba Inus ezektől a kutyáktól származik.
Az 1920-as években ezeket a vérvonalakat egyesítették, ez a ma ismert Shiba Inu.
Lásd még:8 legjobb kiskutya nyakörv
A jelenkor Shiba Inus
1945-ben az amerikai katonák észrevették a Shiba Inust Japánban. 1959-ben egy katonacsalád hozott haza egy Shibát Japánból az Egyesült Államokba. A fajta a következő években egyre nagyobb népszerűségre tett szert az Egyesült Államokban.
1979-ben az Egyesült Államok fogadta első Shiba Inus almát. A fajtát 1992-ben ismerte el az American Kennel Club.
A Shiba Inus ma már társállatként használatos az Egyesült Államokban és Japánban. Hűséges és nyugodt, szerető természetű kutyák. Gyengédségük miatt ideális családok számára. Azért is jó őrkutyák, mert mindig éberek.
Egy dologra figyelned kell, ha egy Shiba Inu-t szeretnél birtokolni, az a nagy prédahajtás. Vadászösztönük soha nem hagyta el őket, és mindent üldözni fognak, ami kicsi és szőrös. Ha van más kis állatod, például görényed, nyulak vagy tengerimalacok, ügyeljen arra, hogy a Shiba Inu mindig távol legyen tőlük. Ezekben a kutyákban nem szabad megbízni a kis állatok közelében.
Ezért a kutyának mindig pórázon kell lennie, ha nem elkerített területen tartózkodik. Fel tudtak szállni egy mókus után, és nem hagyják abba a futást. Semmilyen parancs, amit kiabálsz, nem nyeri meg a benne rejlő prédahajlamot.
Végső gondolatok
A Shiba Inu évszázados tenyésztés és megőrzés eredménye. Ezeket a kisméretű kutyákat vadászatra tenyésztették, mert méretük és energiájuk hatékonyan öblítette ki a kisvadakat.
Ezek a vadászösztönök még ma is elterjedtek a fajtában, annak ellenére, hogy manapság ezeket a kutyákat elsősorban társállatként használják. Miután a Shiba Inus kétszer is túlélte a lehetséges kihalást, a világ most látja, milyen szerető és gyönyörű kutyák.
